A Waberer’s Csoport adás-vételi előszerződést írt alá a Debrecen frekventált ipari övezetében található, 57 ezer négyzetméter területű építési telek megvásárlására. A Csoport tervei szerint a telken a vállalat Szerződéses Logisztikai Szegmensének működését támogató, 20 ezer négyzetmétert meghaladó méretű logisztikai központ épül. A végleges adás-vételi szerződés megkötése további műszaki és finanszírozási feltételekhez kötött.
A telek megvásárlásának, illetve a raktár felépítésének finanszírozását a Waberer’s előreláthatólag a saját erő mellett hitelfelvételből, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyújtandó támogatásból tervezi finanszírozni. A beruházás támogatásra vonatkozóan a Waberer’s Csoport jogi kötőerővel nem rendelkező támogatási ajánlattal rendelkezik, mely a Kormány jóváhagyó döntése és a szerződéses feltételek teljesítése esetén lesz lehívható a vállalat számára.
Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója a fejlesztés kapcsán elmondta, hogy a Csoport novemberben meghirdetett, 2027-ig szóló stratégiájának egyik alappillére az országos lefedettségű, korszerű és alacsony környezeti lábnyom mellett üzemeltethető raktárhálózat kiépítése. Ennek érdekében a vállalat év elején kezdte el az ecseri 47 ezer négyzetméteres óriás logisztikai központ építését, melynek átadása 2024 első felében várható. Következő lépésként, az országos lefedettségi cél érdekében a mostani tranzakcióval az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójában, Debrecenben folytatja a Waberer’s a terjeszkedést egy jelentős méretű logisztikai központ megépítésével, mely a tervek szerint az Ecseren épülő központhoz hasonlóan a Csoport fenntarthatósági stratégiájának megfelelően több környezettudatos és energiahatékony megoldást is alkalmaz majd. A raktárkomplexummal a tervek szerint a Debrecen környékén épülő autóipari nagyberuházások, valamint a kapcsolódó beszállító cégek logisztikai igényeit elégítheti ki a Csoport. Emellett a meglévő ügyfeleket magas minőségű szolgáltatással és nagyobb hatékonysággal lesz képesek kiszolgálni a cég a kelet-magyarországi régióban.