Összefogást sürgetnek a köz- és a versenyszféra szakszervezetei a munkavállalói jogok visszaszorítását célzó törvénytervezetekkel szemben – hangzott el több szakszervezet Budapesten csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatóján.  

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerint a kormány növeli a közszolgálati ágazatban dolgozók problémáit azzal, hogy 2024 január 1-től megszüntetné a munkavállalók számára ingyenes szakszervezeti tagdíjlevonást.

Ráadásul az ezt tartalmazó saláta törvénytervezet egyúttal a munkavédelmi törvény módosítására is kiterjed. Utóbbi elfogadása esetén a munkavédelmi tájékoztatás felelősségét teljesen a munkavállalókra hagyják. Ennek következtében pedig munkahelyi balesetkor a munkáltató ki fog tudni bújni a kártérítési felelősség alól – mondta az MKKSZ elnöke.

A tervezett intézkedésekkel a kormány frontális támadást indított az eddigi munkavállalói jogok visszaszorítása érdekében – jelentette ki a szakszervezeti vezető. Az MKKSZ elnöke a szakszervezeti tagdíj-levonás szabályainak megváltoztatása kapcsán reményét fejezte ki, hogy a magyar közszolgálati dolgozók a szakszervezeteik mellett állnak, és ha a tervezetet elfogadják, a dolgozók végigcsinálják a “tagdíjutalás procedúráját”.

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke elmondta, hogy a miniszterelnöki kabinetiroda által közzétett törvénytervezet a szakszervezeti tagdíjak levonását tekintve a közszférában dolgozókra vonatkozik, vagyis az állam különbséget tesz a köz- és a versenyszféra foglalkoztatói között, ami sérti az alaptörvényt és az egyenlő bánásmód követelményét is.

Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke hangsúlyozta: a munkavállalói és a szakszervezeti érdekek a köz- és a versenyszférában ugyanazok, meg kell védeni a megszerzett munkavállalói jogokat. A tervezet támadás a munkavállalói jogok ellen, súlyosan sérti a közszférában működő szakszervezeteket, ezért össze kell fogni ellene – hangoztatta.

A tervezet általános felhatalmazást ad a jogalkotónak, hogy meghatározzon kivételeket, ahol a munkáltatónak nem kell levonnia, illetve átutalnia a szakszervezeti tagdíjat, ez minden szakszervezet számára állandó fenyegetettséget jelent – fogalmazott Szilágyi József.

A tagdíj munkáltató általi levonása a szakszervezetek működésének egyik biztosítéka, az ez alóli mentesítés valójában a szakszervezetek működésének megnehezítését, gyengítését célozza – jelentette ki az EVDSZ elnöke.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/20230817/asztalra-csapnak-a-magyar-dolgozok-ezt-mar-nem-turik-kongatjak-a-veszharangot-1140237