A német rendőrség találkozott már pár túlterhelt kamionnal, de ez a friss eset még számukra is kilógott a sorból.

Rodgau-Weiskirchenben egy autópálya pihenőjében tették mérlegre a termetes darut szállító vontatót. A mérés alapján 96 tonnás össztömeggel közlekedett a kamionos, és a speciális szállítmányt tekintve semmilyen igazolást, engedélyt nem tudott felmutatni, így az alap 40 tonnás határt vették alapul, amit 141 százalékkal lépett át.

Az esetet a túlterheltség miatt bekövetkező meghibásodás fülelte le, egy hidraulika kábel szakadt el gyorsítás közben, de a tréler alja már karcolta az aszfaltot.

A szállítást végző vállalkozó maga a sofőr volt, akinek ezért a mutatványért 14600 eurót, nagyjából 5,8 millió forintot kell fizetnie. Ami még fájdalmasabb, hogy nem engedték el a helyszínről. A darut az autópálya pihenőjében kellett átrakodni egy megfelelő, engedélyekkel rendelkező vontatóra, ami vélhetően még további súlyos összegbe kerül a trükköző sofőrnek.