54. éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, aki a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt. 2021-ben lemondott és politikusi pályára lépett. Döntésének okát, így foglalta össze, “Évtizedek óta dolgozom a szakszervezeti mozgalomban a munkavállalók képviselőjeként. Dolgoztam azért, hogy a magyar munkavállalónak jobb legyen az életkörülménye, jobb legyen a fizetése. Úgy hiszem, hogy ettől most többet kell tennem, ezért lemondok az elnöki tisztségemről és belépek a Demokratikus Koalícióba.” 

-Nekrológ-
Megrendülten gyászolunk – Elhunyt Kordás László, a MASZSZ korábbi elnöke

Van, amikor nincsenek szavak. Megrendülve értesültünk, hogy Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség korábbi elnöke, a Magyar Országgyűlés képviselője tegnap – 2023.január 30-án – tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Kordás László 1969. november 28-án született, 1984-ben, még tanulóként lett a Vasas Szakszervezet tagja. A budapesti Ikarus Járműgyárban kezdett dolgozni, először helyben, majd az országos Vasas munkájába bekapcsolódva részt vett az ifjúsági szervezet megalapításában. 1997-ben alapító elnöke volt az Autóbuszgyártók Vasas Szakszervezetének, a NABI Kft.-nél. A Vasas Ifjúsági Bizottság titkára, majd elnöke lett, ebben a minőségében részt vett a Vasas elnökségének és szövetségi tanácsának tevékenységében. A Vasas vezetésének bíztatására munkája mellett tanult, hogy magasabb szintű kihívásoknak is eleget tudjon tenni. Közgazdász diplomát, később pedig energiagazdálkodási szakközgazdász képesítést szerzett.

Mindig harcos, elkötelezett tisztségviselő, a munkavállalói érdekekért kiálló, azokat képviselő, közösségteremtő ember volt. Ezt felismerve, az ezredfordulón a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége ifjúsági szervezetének, a Szakszervezetek Ifjúsági Szövetségének titkára, majd elnöke lett.

2015-től 2021-ig állt a Magyar Szakszervezeti Szövetség élén. Elnöksége idején, akárcsak korábban a Vasas Szakszervezetben, illetve a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége alelnökeként, mindvégig következetes kitartással küzdött a munkások érdekeiért, erkölcsi és anyagi megbecsüléséért azért, hogy a magyar munkavállalók valóban európai körülmények között dolgozhassanak. Szakszervezeti elkötelezettségét – melyet vasas tagságával is mindvégig kifejezett –, szakértelmét tárgyalópartnerei is elismerték és nagyra becsülték. Szívügyének tekintette a közös fellépést, a szakszervezetek és konföderációk együttműködését is. Meggyőződése volt, hogy valós eredményeket csak fáradhatatlan, szakmailag hiteles munkával lehet elérni.

Halála pótolhatatlan veszteség mindannyiunk, az egész magyar szakszervezeti mozgalom számára.

Őszinte részvétünk a családjának és osztozunk gyászukban!

Laci, nyugodj békében, emlékedet megőrizzük!