- május 6- 7-én került sor az ETF (European Transport Worker’s Federation; Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége) Végrehajtó Bizottságának soron következő ülésére, amelyen a TESZ elnöke és alelnöke is részt vett. Frank Moreels, az ETF elnökének előzetes lemondását követően a bizottság nagy többséggel Giorgio Tuti- t választotta meg a szövetség új elnökévé a 2027- es kongresszusig szóló időszakra. A találkozón ezen kívül a szokásos módon sor került a pénzügyi beszámolók megvitatására, illetve elfogadására is. A megbeszélésen a horvát kollégák tartottak két részletes prezentációt a hazai szakszervezetek helyzetéről, illetve a fuvarozásban, szállításban tapasztalható kihívásokról.
Az ülés végén sor került az ITF és ETUC beszámolóira is.
