Oldal kiválasztása

Az Operatív Törzs közúti fuvarozással kapcsolatos állásfoglalása

Belföldi hírek
Az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve követelményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelet 5.§ (új 3/A §-a) alapján a közúti fuvarozással kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

A Kormány mai bejelentésének megfelelően a koronavírus-járvány miatt Magyarország schengeni külső és belső határai 2020. március 17-én 00.00 órától a személyforgalom előtt lezárásra kerülnek, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben főszabályként csak a magyar állampolgárok és a velük együtt utazó közeli hozzátartozói (lehet külföldi állampolgár is) léphetnek be az ország területére.

A fentiek alapján Magyarország államhatárainak átlépése az alábbiak szerint biztosított:

Nemzetközi forgalom

A magyarországi rendeltetési helyekre érkező, illetve azokról induló, valamint a tranzitforgalomban résztvevő áruszállító tehergépjárművek korlátozás nélkül átléphetik az államhatárt és közlekedhetnek, kivételt csak az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Iránból és Izraelből érkező járművek képeznek. Jellemzően Olaszország felől érkeznek járművek, azok közlekedésére a következők az irányadók. A többi négy országokból érkező járművek egyedi elbírálásra kerülnek.

A tranzitforgalomban a kijelölt magyar-horvát, szlovén és osztrák határállomásokról az Olaszországból érkező járművek 10 percenként, 15-ös csoportokban haladhatnak a kijelölt humanitárius útvonalakon. Csak a kijelölt pihenőhelyeken/üzemanyag töltő állomásokon állhatnak meg. A járműveket a Rendőrség matricával látja el. A vezetőfülkében csak a járművezető tartózkodhat, utast nem szállíthat. Magyarország területét a közlekedési szabályok betartása mellett a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni. Kilépéskor a Rendőrség gyorsított eljárást alkalmaz.

A kijelölt magyar-horvát, szlovén és osztrák határállomásokról magyarországi célállomásra közlekedéskor, amennyiben az olasz feladási helyről érkező gépjárművet magyar állampolgár vezeti, akkor a kijelölt humanitárius korridorok valamelyiket használva a rendeltetési helyre történő megérkezéskor a fuvarokmányok intézése után a gépkocsivezetőnek 14 napos házi karanténba kell vonulni. A 14 napon belül következő, új fuvarfeladatot csak akkor vállalhat, ha magán a koronavírus tüneteit nem érzékeli. Ebben az esetben a megrakott járművel, az átvett fuvarokmányok birtokában a kijelölt humanitárius korridorok valamelyikén, a kijelölt pihenőhelyek/üzemanyagtöltők használatának lehetőségével Magyarországot a közlekedési szabályok betartásával a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni.

Amennyiben az Olaszországból érkező, magyarországi célállomásra érkező járművet nem magyar állampolgárságú gépkocsivezető vezeti, akkor a magyar-horvát, szlovén, osztrák határállomásról a közlekedési szabályok betartása mellett a kijelölt humanitárius korridorok valamelyikét használva kell a rendeltetési helyet elérni. A gépkocsit megfelelő mennyiségű védőfelszereléssel (kesztyű és maszk), valamint fertőtlenítőszerrel kell ellátni a fuvarfeladat előtt. A gépjárművezetővel csak a szükséges mértékű személyes kontaktusra kerüljön sor a megfelelő védőeszközök alkalmazása mellett. Az egyszer használatos kesztyűket minden alkalmazás után cserélni kell. A fuvarokmányok átadásakor a gépjárművezető és az ügyintéző nem érintkezhet. A feladó/fogadó vállalkozásoknak egyeztetni kell az alkalmazandó eljárásokról, eszközökről. A gépkocsivezető a rakodásban nem vehet részt, lehetőleg tartózkodjon a fülkében. Az áruelhelyezésről, a rakomány rögzítéséről a felrakást követően a gépjárművezető önállóan győződjön meg. Az ügyintéző egy időben csak egy gépkocsival foglalkozhat. A gépjárművezető tartson a fülkében fertőtlenítő szert és rendszeresen alkalmazza azt az általa megérintett kezelőszervek, berendezések fertőtlenítésére.

Magyar fuvarozók

Az áruszállítási tevékenységet illetően:

– magyar állampolgárságú járművezetők esetén a COVID-19 fertőzés gyanújának megállapítása esetén a járművezető kijelölt karanténban kerül elhelyezésre.
– amennyiben a veszélyeztetett területről érkezik a járművezető és a COVID-19 fertőzés gyanúja nem állapítható meg, úgy az áru lerakását elvégezheti, ezt követően köteles lakóhelyén vagy tartózkodási helyén otthoni járványügyi megfigyelésnek (a továbbiakban: hatósági házi karantén) alávetni magát 14 napra.

 A magyar járművezető a hatósági házi karantén kötelező 14 napos tartama alatt abban az esetben vállalhat újra gépkocsivezetői munkát, ha a biztonságos vezetésre képes állapotban lévőnek tartja magát, nem tapasztalja magán a betegség tüneteit és ezt munkáltatója is így ítéli meg.

Fentiek teljesülése estén is csak abban az esetben hagyhatja el a számára kijelölt karantén helyszínét, ha erről az illetékes járványügyi hatóságot értesíti, (határozatot hozó járási hivatal) és a felrakóhelyről az országot az egyébként tranzit útvonalként kijelölt úton, legfeljebb az azon megjelölt üzemanyagtöltő állomást igénybe véve hagyja el.

Üdvözlettel:
Ügyeleti Központ

(forrás: MKFE)