Fizetésükért tüntetnek az EVM dolgozói


(kép nagyítható)

TESZ elnöke és alelnöke részt vett a tüntetésen. Utcára vonulnak a néhány nappal ezelőtt blokád alá vett EVM háztartásvegyipari cég dolgozói, mert hónapok óta nem kapnak fizetést, állásidőre kényszerítették őket, nincs munka, nincs pénz, nincs felmondás, nincs felelős - eltűnt a vezetőség. Igaz, őket korábban sem látta senki, a dolgozók minden utasítást telefonon, közvetítő útján kaptak. Egy ideje viszont már úgy sem. A jogilag az EVM-hez láncolt, becsapott emberek fellázadtak, s miután egy héttel ezelőtt blokád alá vették a XVII. kerületi gyárat, hogy megakadályozzák a gépek elszállítását, február 12-én délután 3 órakor a vegyipari szakszervezet (VDSZ) segítségével az Alkotmány utca 23. számú lakóépület előtt követelik járandóságuk mellet a jogszerű felmondást. A helyszínválasztás nem véletlen, erre azonban ott helyben adnak majd magyarázatot a tüntetők és szónokaik: Mesterházi Pál, EVM-szakszervezeti titkár, Imrik Tamás, az EVM-nél működő üzemi tanács elnöke és Székely Tamás, a VDSZ elnöke. A gyárra a tüntetés idején is sztrájkőrség felügyel, a blokádot erre az időre sem adják fel. A jogszerű bánásmódért harcoló dolgozók demonstrációján a vegyipari ágazat több fővárosi és vidéki tagszervezete is részt vesz, s képviselteti magát a mintegy 250 ezer tagot számláló új konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség is.

fotó: